Kólika
2010 július 26. | Szerző: memphis05
Nevi bekólikázott.
Amikor adtam az abrakot, már akkor láttam, hogy baj van.
Kelletlenül evett és a hasát nézegette.
Kivittem, és mozgattam, hajtottam fel-alá a karámban.
Sajnos ilyenkor, ha nagyon rájönnek a bélgörcsök, lefekszik, és elkezd hemperegni.
Ezt nem szabad hagyni, mert megcsavarodhatnak a belei, és meghal.
Ahogy hempergett, beleakadt a drótkerítésbe a lába, és nem tudta kiszabadítani.
póbáltam kiszedni a patáját, de hiába.
Közben vigyáznom kellett, nehogy a másik lábával megrúgjon, ahogy kapálódzik.
A szomszéd kint volt a kerteben.
Látta, hogy sz*rban vagyok, de meg nem kérdezte volna, hogy segítsen-e.
Na erről ennyit.
Ez is leszerepelt előttem.
Nem vagyok egy szent, de Isten a tudója, eddig még soha nem mentem el senki mellett, aki segítségre szorult.
És nem is fogok elmenni.
Csak amikor nekem kellene a segítség, akkor nincs senki.

Őrület
2010 július 26. | Szerző: memphis05
tegnap nem részleteztem, ami megelőzte a vagdosást.
asszem, totál be fogok golyózni.
azt haluztam, hogy a hűtő adott ki olyan hangokat, hogy megijedtem tőle.
persze én nem tudtam, hogy halu, olyan igazi volt.
erre elkezdtem ordítani vele, hogy kussoljon.
a betűk kijöttek a monitroból.
a vagdosás után mindenfelől zúgást hallottam, amit természetesen senki más nem hallott.
nem tudom, el merjem-e mondani a dokinak.
egyfelől szeretnék őszinte lenni hozzá, másfelől félek, hogy bevág a kórházba.
már múltkor is azt akarta.
nagyon félek.

Xanax SR
2010 július 24. | Szerző: memphis05
MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A XANAX SR RETARD TABLETTA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK
ESETÉN ALKALMAZHATÓ?
A Xanax SR retard tabletta hatóanyaga, az alprazolam egy
triazolo-benzodiazepin típusú vegyület, amely a benzodiazepinekhez
hasonló tulajdonságokkal, azaz szorongásoldó, nyugtató-altató,
izomlazító és görcsgátló hatással rendelkezik.
A Xanax SR retard tabletta a következő betegségek esetén
alkalmazható:
– Szorongásos állapotok, depresszióval társult szorongás, neurotikus
vagy reaktív depresszió kezelésében és olyan esetekben, amikor a fenti
betegségek gyomor-bélrendszeri, szív-, keringési vagy bőrgyógyászati
betegségekkel társulnak.

Ketilept
2010 július 24. | Szerző: memphis05
Milyen típusú gyógyszer a Ketilept filmtabletta és milyen betegségek
esetén alkalmazható?
Az Önnek felírt gyógyszert Ketileptnek hívják, hatóanyaga a
quetiapin nevű vegyület. A Ketilept a gyógyszerek azon csoportjába
tartozik, amelyet antipszichotikumoknak neveznek. Ezek a gyógyszerek
enyhítik bizonyos mentális megbetegedések tüneteit, mint:
hallucinációkat (pl. meg nem magyarázható hanghallások), különös és
félelmetes gondolatokat, magatartásváltozásokat, egyedüllét-érzést,
zavartságot.
A Ketilept azon betegek kezelésére is alkalmas, akik
kedélybetegségük következtében túlzottan felfokozott, izgatott
állapotban érzik magukat. Az ilyen betegek úgy érezhetik, hogy a
megszokottnál kevesebb alvásra van szükségük, nagyon beszédesek és
szokatlanul ingerlékenyek

Lamolep
2010 július 24. | Szerző: memphis05
MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A LAMOLEP ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN
ALKALMAZHATÓ?
A Lamolep az epilepszia-ellenes gyógyszereknek nevezett gyógyszerek
csoportjába tartozik. A
Lamolepet kétféle betegségben, epilepsziában és bipoláris
betegségben alkalmazzák.
A Lamolep az epilepszia kezelésére szolgál, gátolja az agyban azokat
a jelzéseket, amelyek az
epilepsziás görcsöket (görcsrohamokat) váltják ki.
– Felnőtteknek és gyermekeknek 13 éves kortól, a Lamolep önmagában
vagy egyéb
gyógyszerrel együtt adható az epilepszia, valamint olyan göcsrohamok
kezelésére, amelyek az
ún. Lennox-Gastaut-szindrómához társulva jelentkeznek.
– 2 és 12 éves kor közötti gyermekek kezelésére, a Lamolep egyéb
gyógyszerekkel együtt
alkalmazható a fent felsorolt állapotokban. Önmagában adva az
epilepszia egy bizonyos típusa
kezelésére alkalmazható, amelyet típusos abszensz rohamoknak
neveznek.
A Lamolep a bipoláris kedélybetegség kezelésére is szolgál.
A bipoláris kedélybetegségben (más néven mániás depresszióban)
szenvedő emberek szélsőséges
kedélyállapot változásokat tapasztalnak; ilyenek a mániás
periódusokkal (izgatottság vagy eufória)
váltakozó depressziós időszakok (mélységes szomorúság vagy
elkeseredettség). A 18 éves vagy
idősebb felnőtteknél a Lamolep alkalmazható önmagában vagy egyéb
gyógyszerrel együtt a bipoláris
kedélybetegséghez társuló depressziós periódusok megelőzésére.
Egyelőre nem ismert, hogy a
Lamolep miként fejti ki az agyban ezt a hatását.

Floxet
2010 július 24. | Szerző: memphis05
MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A Floxet KEMÉNY KAPSZULA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK
ESETÉN ALKALMAZHATÓ?
A Floxet az ún. szelektív szerotonin visszavételt gátló depresszió
ellenes gyógyszerek közé tartozik.
A készítmény a következő állapotok kezelésére alkalmazható:
Felnőttek:
– Depresszió
– Kényszerbetegség
– A Floxet-et a pszichoterápia kiegészítéseként használják a falási
rohamok és hashajtási tevékenység csökkentésére (Bulimia nervosa).

Piercing, vagy gyógyszer?
2010 július 23. | Szerző: memphis05
Ma mentünk a nagyfiamnak piercinget csináltatni a szája alá, középre.
Én meg kicseréltettem a nyelvpiercingemet kapszula alakúra, mert a
régit már baromira untam.
Amikor hazajött az élettársam, és szándékosan kinyújtottam rá a
nyelvemet, vizet akart adni, hogy nyeljem le a gyogyimat:D
Motorostalálkozó, és szénagyűjtés
2010 július 23. | Szerző: memphis05
Szénát gyűjteni voltunk.
Minden nyáron egy hétvégén motorostalálkozó van a faluban.
Szerencsénkre ez pont most van.
Így nem volt nagy kaland, és mondhatom, remek munkát végeztünk.
Rendesen büszke vagyok magamra.

Nem túl vidám nyár
2010 július 20. | Szerző: memphis05
a pszichó beteg barátaim közül sokan sz*rul vannak.
nagyon.
és olyan rossz, hogy nem tudok segíteni nekik.
senkinek sem
mert olyan nagy a távolság
és azért, mert néha én is nagyon mélyen vagyok
úgy látszik, ez a nyár nem lesz éppen vidám nekünk
sivatagban gyalogolunk mindannyian, ahol sokszor senki és semmi
nincs


Ásós Attila: Az ünnep
2010 július 26. | Szerző: memphis05
Jobb, mint az eredeti:
A ritka percek selyemszalagját most együtt bontsuk fel,
A számlát úgysem veszíthetjük el, most mégis rejtsük el,
S mint szelíd kéz a lázas gyermek forró homlokán,
Vagy rossz álom, ha felriaszt, és odabújsz hozzám,
Olyan jó-jó-jó, de mondd, hány perc az ünnep?
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mondd, meddig tart?
A béke, nehogy végleg elfelejtsd, üzen, hogy létezik,
Mondd, meglep-e, ha átnyújtom neked az ünnep perceit?
S csak félrekapcsolt csengetés, ha drága hangot vársz
Vagy régi zsebben maradt pénz, mit szűk napon találsz
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mit ér az ünnep?
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mondd, meddig tart?
S mint szelíd kéz a lázas gyermek forró homlokán,
Vagy rossz álom, ha felriaszt, és odabújsz hozzám,
Olyan jó-jó-jó, de mondd, hány perc az ünnep?
Oh mondd-mondd-mondd-mondd-mondd, mondd, meddig tart?
Oldal ajánlása emailben
X