Tegnap este megint elszabadult a pokol.
Anyám jött a nagyfiammal este 9 körül, és ekezdtek ordítani.
Anyám mindenkivel ordított, f.-el, és velem is.
F. nem tűri ezt, és ő is visszaordított.
Addig bírtam amíg anyám elment, de akkor már rég elkezdődtek a testi tünetek.
Berohantam a szobámba, és kapartam a falat.
Nagyon bőgtem.
Aztán már nem bírtam tovább.
Remegett a kezemben a penge.
Vágtam.
Újra és újra és újra.
Utána kezdtem megnyugodni, de meghallottam a gyerekek apjának a
hangját, aki ordított, egy pofon csattanását is hallottam, bőgést.
Bennem újra elkezdődött, de még erősebben.
Sokáig vágtam, és nagyon sokat.
Kaszaboltam, ahol értem.
Aztán az üresség.
Ültem a földön, és bámultam.
Egyszer bejött f., azt mondta, úristen, de nem fogtam fel, miért mondja.
Körülnéztem, és hihetetlen volt a látvány.
Azt a nagy vértócsát én csináltam.
Aztán lefeküdtem.
Nagyon fáztam.
Kaptam téli, meleg takarót.
Hirtelen anyám hangját hallottam a kapu felől, meg sikítást, bőgést.
A fülemre tapasztottam a kezemet, de f. mondta, hogy nincs semmilyen hang, haluzok.
Aztán elaludtam.
Éjszaka ki kellett mennem a mosdóba.
A falak furcsán hullámzottak, majdnem elestem.
Keményen haluztam.
De ez a stessztől volt.